Még minis koromban egyszer velem is történt ilyesmi. Egy tornánk elkésett a kapusunk az 1. meccsről és nekem kellett beállnia arra az egy mérkőzésre. Akkor vettem fel életemben először kapus felszerelést és nagyjából csak annyit tudtam erről a posztról amennyit 5-6 éves fejjel ellestem a mi kapusunktól. Én jónak éreztem magam, de felvették a meccset videóra és akkor láttam, hogy nagyon szerencsétlenül néztem ki. Alapállás semmi és az ütőt se úgy fogtam, mint ahogy kéne, ott ahol megvastagodik, hanem rendes mezőnyjátékos révén a végét fogtam végig. Emlékszem arra, hogy baromira zavart, hogy egyszer se állították meg a játékot azért, mert hogy nálam lett volna a korong, ezért csináltam olyat, hogy a kapunk előtt szabadon lévő csapattárstól vettem el a korongot és tenyereltem rá és nagyon büszke voltam magamra. Nem lehettem azért annyira nagyon szar, mert végül nyertünk 2-1-re úgy, hogy 1-0-ról fordítottunk. Bekaptam kötőbe egy potyát.
Közben kiderült, hogy még nem szerződtettük, hanem csak szeretnénk. Igyekeznünk kell, mert ahogy olvastam nem mi vagyunk/voltunk az egyetlen jelentkezők érte.
Mellesleg most megint vár ránk egy 3 meccses idegenbeli túra, ami csöppet sem lesz könnyű. Csütörtökön kezdjük a Blues-nál. Tartok tőlük eléggé, mert elég erős csapatot sikerült összerakniuk, baromi stabil és jó védelemmel. Nem lepődnék meg, ha ha lőtt gól nélkül távoznánk majd onnan, de ne legyen igazam. Utána megyünk Dallasba. Ebben a szezonban nekünk nagyon nem szokott menni a Dallas ellen, nem fekszik nekünk a játékuk és tartok tőle, hogy ez most sem lesz másképp. Végül Denverben zárja a csapat ezt a kis utazást. Velük annyi szerencsénk van, hogy Downie megsérült és lehet, hogy komoly a baja, így nem biztos, hogy fog játszani ellenünk. Persze ha megint itthon játszunk akkor se lesz arany életünk. Kapásból a Wings ellen fogunk játszani, akiknél igaz most rengeteg a sérült, de addig jó páran simán visszatérhetnek. Nagyon nehéz lesz ez a hónap. Kisebb csoda kell a PO-hoz, de a remény haljon meg utoljára.
Ha jól számoltam tavaly március 6-án 28 góllal állt. Hát, ahhoz fog kelleni egy jó Getzlaf is, hogy megint ugyanazt csinálja, mint tavaly, de egyelőre nincs jó formában a kapitányunk.
@DucksFanZone Ducks reportedly signed a Swedish goaltender, Victor Fasth. Worth checking out
29 éves kapus. Nem draftoltál sose. Az AIK csapatában játszik ebben a szezonban, 93%-os védési hatékonysággal. Tavaly Szlovákiában a VB-n a svédek 1. számú kapusa volt. Annyi kapusunk van, hogy Dunát lehet rekeszteni velük. Mondjuk ez se tűnik rossznak. Lehet, hogy Tarkkival nem akarnak hosszabbítani vagy én nem tudom.
Tegnap a kicsik 6-4-es győzelménél Sexton hat trick-et ért el. Holland 1 gólpassz +3-as mutató, Cumiskey 3 gólpassz, Maroon 2 gólpassz, McMillan és Palmieri 1+1. Nem rossz.
Az mondjuk túlzás, hogy nem szereti beépíteni a fiatalokat a csapatba. Perry, Getzlaf, Ryan is az Ő keze lett játékos. Tavaly, amikor még jobb volt McMillan is játszott, Fowlert is beépítette, idén Macenauert és DSP-t próbálta rookie-ként.
Lehet, hogy jobban beleillene ez a humor topciba, de mindegy. Az előadó Tom Green, aki szerepelt az Eszement Freddyben. Ebben a számban sem hazudtolja meg magát.
Az azért elég fontos, hogy a szezon első meccsein még RC volt a head coach és neki semmi ötlete nem volt, hogy hogyan lehetne megoldani a problémákat. BB tudta/tudja motiválni a játékosokat és jönnek is általában az eredmények. Gyanítom, hogy ha BB akkor már velünk lett volna, nem itt járnánk most.
Nem lehetett könnyű az első meccse. Mondták a kommentátoraink, hogy amikor megtörtént a csere akkor Ő a Nucks-szal ugyebár Phoenixben tartózkodott. Azt nem értettem, hogy miért, de ezek után el kellett repülnie Buffaloba és aztán vissza a nyugati partra Anaheimbe, szóval az elmúlt 2-3 napban az utazásból kijárt neki bőven.
Miért is kényelmesedtek volna el emiatt? Ha elcseréltük volna őket, akkor olyan csapatba mentek volna nagy valószínűséggel, ami PO helyen van, szóval lehet még jobban is jártak volna, mint velünk. A fizetésük nem változott volna attól, hogy más csapatban vannak, azt meg kizártnak tartom, hogy Kaliforniát választanák a jobb idő miatt, mint egy Stanleyt.
Ahogy ígértem mutatok neked néhány nagy helyzetet, ami Miller nagyságát igazolja:
Ennél Ennist ki is lehetett volna állítani.
Ebből is simán lehetett volna gól, ha Perry egyből odaadja Hagmannak, szóval én erős túlzásnak tartom, hogy csak belövöldözgettük Miller elé a korongot. És az összefoglalóban még benne sincs az összes nagy helyzet. Emlékszek én még párra, ami nincs fenn.
Ilyet mondott valaki? Egyértelmű, hogy kell a fiataloknak egy kis idő míg beérnek, de senki se mondta, hogy úgy akarunk Stanleyt nyerni, hogy tele vagyunk rookie-kal.
Ha fenn lesz az összefoglaló mutatok én neked nagy helyzeteket, amit csakis Millernek köszönhetnek, hogy nem ment be.
Getzlaffal és Perryvel semmi baj nem volt azt leszámítva, hogy a végén mind a ketten kiállíttatták magukat, pont amikor fontos lett volna. Mind a kettőjüknek volt több kiugrása is PK-ban, amikből lehetettek volna gólok, de even-ben is voltak helyzeteik. Nem tudom, te kinek adtad volna a 2nd és 3rd star címet, de én a túloldalt se láttam nagyon kimagasló teljesítményt Ehrhoffot leszámítva.
Nem az 1. sorral volt itt a baj most, hanem a többivel. Valljuk be őszintén, Koivu már kevés a 2. sorba, az LW poszt az egyfolytában változik, Selanne az aki tudja hozni azt a szintet ami kell oda. A 3. sor is egyfolytában változik, nincs semmi összeszokottság, mert BB kevergeti a sorokat egyfolytában, a 4. meg kb ugyanaz, ott Pelley az egyetlen stabil ember.
Eléggé elfogult vagy magunk ellen, nem lehet egyfolytában PO-olni, főleg akkor nem, ha kiöregedő játékosok alkotják a 2. sorunkat. Jönnek majd a fiatalok és remélhetőleg később az eredmények is. Az meg, hogy az NHL bohócai vagyunk megint csak erős túlzás. Miért is lennénk a bohócai? Mert kikaptunk a jó formában lévő Sabres-től 2-0-ra és ez olyan nevetséges?
Már pedig jobbak voltunk mezőnyben a meccs nagy részén. Utolsó harmadban 20-4-es kapura lövési arány. Mi ez, ha nem dominancia? Az már más kérdés, hogy egy baromi jó formában lévő Miller állt a kapujukban aki a szemünket is kivédte. Szinte csak neki köszönhetik a győzelmüket.
A PO-ról meg szép csendben én is elkezdtem lemondani és bízni abban, hogy top 10-ben húzunk a drafton.
Egy Millerrel és 4 zebrával jobbak voltak, de alapból mi domináltunk. A legnagyobb pozitívum nekem ezen a meccsen az volt, hogy Brookbank szépen elverte Myerst aki kb. 20 centivel magasabb nála, de mást nem lehet elmondani sajnos.
A zebrák teljesítménye is kritikán aluli. Sbisát például rohadtul nem értem, hogy miért állították ki. Az nem igazán volt boarding. Őket meg valahogy elfelejtik kiállítani, pedig lett volna rá lehetőség, de nagyon sok lest is fújnak, ami megkérdőjelezhető lett volna. A 2. harmad végére összeszedtük magunkat és voltak veszélyes helyzeteink, de Miller nagyon jól véd. Úgy érzem kezd elszállni a PO...
Megint Hiller kezdett. Zsinórban a 23. meccse ez így és hát valljuk be ebben a PP gólban benne volt, de volt más helyzet is ahol nem neki, hanem a védőknek köszönhetjük, hogy nem lett gól belőle. A Big Line az rendben van, a többi az már kevésbé, Vannak helyzeteink, de nem igazán láttam olyan bombabiztosat amire azt mondanám, hogy mázlijuk van, hogy nem ment be. Általában a 2. harmadot meg szoktuk nyomni, remélem most is így lesz.
Túlságosan kritikus vagy vele. Nem tudom, hogy mennyire nézted mostanában a meccseket, de az utóbbit leszámítva szinte hibátlanul játszik. Rengeteget korizik, ütközik és nincs számára elveszített korong a támadó harmadban. És nem csak én vagyok vele pozitív, hanem kinti fórumon is vagy éppen Haywardék. Szívesebben nézném Őt, mint Hagmant vagy Blake-et.
Szezon közben rengeteg sérülés hátráltatta őket, ezért volt ilyen ingatag a teljesítményük. Ja Millert se szabad kihagyni, mert neki is pocsék szezonja van idén. Szerintem alapból jók lennének PO-ra egy ilyen játékos állománnyal. Most nagyjából mindenki egészséges náluk, de ettől függetlenül bízok a győzelemben. Az nekünk meg még külön jó, hogy elcserélték az egyik leghasznosabb játékosukat és egyben a legjobb bulizójukat, Gaustadot. Persze érkezett Hodgson is, de talán Ő most nem mérvadó.
Szerintem itt tényleg valami baj lehetett, mert csak az egyik lábát rakta le. Elsőre én is fel voltam háborodva, hogy el akarta fújni a meccset. Mellesleg nagyon szépen fordítottunk. 2-0-ig néztem a meccset, utána azt hittem nincs már esély. Nagyon remélem, hogy meg fogunk tudni egyezni RvP-vel.
Tipikus Beauchemin hibából lett a 3. Avs gól. Kitámad nem szerzi meg a korongot aztán jönnek ketten Fowler ellen, aki teszi amit tennie kell, de kevés volt.
Ryan gólja nagyon kellett, mert már kezdtem azt hinni, hogy ma nem lehet Varlamovnak gólt lőni. Jobbak voltunk egyébként a 2. harmadban, talán csak a 2. sorunk gyengélkedik. Van keresni valónk ezen a meccsen.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.